Bemutatkozás

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

„Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket…”

(Lk. 18,14)

A Bereczky Zsigmond Református Általános Iskola 30. tanévét indította 2022/2023-as tanévben. Intézményünk Református Iskola lévén az oktató-nevelő munka mellett hangsúlyt fektet a keresztyén szellemű oktatásra. Célkitűzéseink, hogy tanulóinkat művelt, jellemes, keresztyén emberekké neveljük, akik nyitottak szülőföldünk, nemzeti kultúránk megismerésére és ápolására. Az általános kerettantervű képzés mellett, az innováció mentén olyan programokat építünk be a képzési rendszerünkbe, melyek az alapműveltség mellett olyan többlettartalmat adnak tanulóinknak, melyek hozzásegítik a tanulókat az önálló gondolkodáshoz, valamint biztos alapját képezik a továbbtanulásnak, s a felnőtt életben való boldogulásnak. A 2017/18-as tanévtől a tehetséggondozásra fókuszálva bevezetésre került a Tehetségfejlesztő sakk, mint oktatási eszköz” sakkpalota tantárgy néven. A program segítségével komplexen fejleszthetjük a nebulók képességeiket, készségeiket. Mind ezáltal a tanulók teljesítménye javulhat, a tanuláshoz való viszonyuk megváltozhat pozitív irányban, melynek eredményeként  nő az iskolában folyó munka hatékonysága is.

Első osztálytól történik az idegen nyelvi kompetencia kialakítása. Lehetőség van angol és német nyelv választására. Felső tagozatban a fő idegen nyelv mellett, lehetősége van a tanulóknak a második idegen nyelv alapozására. Fontosnak tartjuk a korszerű informatikai világlátás megismertetését, 3. osztálytól történik az informatika oktatása.

Hivatástudat, gyermekszeretet, elkötelezettség, szakmai színvonal a tanításban, egyszerűség, fegyelem, rend a nevelésben: „követelek tőled, mert becsüllek!”

Értékes, nyitott iskola a mienk: tartalmi gazdagsággal, sokszínűséggel felvértezve. Egy kis közösség vagyunk, családias légkörben végezve mindennapi feladatainkat, neveljük – oktatjuk a reánk bízott gyermekeket. Igyekszünk kiaknázni azokat a plusz lehetőségeket, amelyeket egy kis közösségben meg tudunk valósítani: a személyes odafigyelés, differenciálás, felzárkóztatás, a gyermek képességének megfelelő fejlesztése. Természetesen mi pedagógusok is megteszünk mindent azért, hogy a gyermek jól érezze magát az iskolában, nyugodt légkörben, biztonságban, kiegyensúlyozottan élje meg az iskolai napokat. Pedagógusaink szakmailag jól felkészültek, képesek a folyamatos megújulásra munkájuk minősége, hatékonysága érdekében.

 

Támogatjuk a közösségfejlesztést, melynek elsődleges színterei a kirándulások, projektnapok/hetek, iskolai ünnepségek, rendezvények, családi nap, szülők-nevelők bálja, felzárkóztatás, tehetséggondozás. Rendezvényeink sikeres lebonyolításában jelentős szerepet vállal a Szülői közösség. A tanulói közösségek fejlesztése során igyekszünk kialakítani azt a képességet, hogy a nevelő segítségével tanulóink közösen tudjanak célt kitűzni maguk elé, majd ennek eléréséért képesek legyenek együtt működni, az elvégzett munkát tudják értékelni.

Tanórán kívüli foglalkozásainkon lehetőséget biztosítunk a versenyfelkészítésre, felzárkóztatásra, tehetséggondozásra. Biztosítjuk tanulóinknak a folyamatos testmozgást, változatos sportprogramok szervezésével. Az intézménynek két aerobic csoportja van. Művészeti oktatás keretében (Free Dance AMI, Demecseri Oktatási Centrum) lehetősége van a tanulóinknak hangszeren tanulni, rajszakkörön, néptánc- és társas tánc foglalkozásokon részt venni.

Szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket szüleivel együtt iskolánkba!

Simonné Kovács Edit
intézményvezető